Városrészi Napok 2017

Az Erdődy -Hűvös kastély parkjában nyitotta meg az ünnepi szentmise után a rendezvényt Dr. Kostyál László. Személyes hangvételű beszéde megerősített bennünk abban, hogy érdemes a közösségért tenni, érdemes dolgozni. A délutáni hagyományos program főzőversennyel kezdődött, amit idén Pődör Róbert és csapata nyert. A színpadon vendégfellépők, és a helyi egyesületek műsorai váltották egymást. Bár az eső elmosta a műsor végét, de hatalmas taps jár Pál Krisztinek, aki így is remek, színvonalas koncertet adott. A hétfői sportnapon az aktív pihenésé volt a főszerep. A felnőttek főleg karemelgetéssel (pohárral a kézben), a gyerkőcök pedig tájfutással, darts focival, csapatos íjászharccal, fajátékokkal szórakozhattak. Ezen a napon kapta meg a Botfai LSC két felnőtt csapata a bajnoki címért járó aranyérmeket, melyet a támogatók és a ZMLSZ képviselője adott át. ZAOL beszámoló
fotóalbum 1. nap
fotóalbum 2. nap