Egyéb

TOVÁBB ÉLNEK A HAGYOMÁNYOK

ℹ️Egy kis visszatekintés a szokás eredetéről: A májusfát, vagy májfát csoportba szerveződve állították a legények a lányoknak, akiknek ez nagy megtiszteltetés volt. Magas, sudár fák voltak erre alkalmasak, melyeket a kerítésoszlophoz rögzítettek éjjel, vagy kora hajnalban. Általában színes szalagokkal, étellel-itallal is díszítették. Legtöbbször az udvarló legény vezetésével állították a fát, de egyes községekben a rokonlányoknál is állítottak a legények.
Gyakran a közösségeknek is volt egy közös fája, aminek a kidöntését ünnepély, és táncmulatság kísérte, így van ez már évtizedek óta Botfán is.
A májusfa felállításának legjellemzőbb, hagyomány szerinti időpontja a május 1-jét megelőző nap délután,este volt. A két háború között divatba jött a szerenád, az éjjelizene május 1-jén. Leggyakrabban nyárfa volt, de állítottak vadkörtét, orgonát, vadpiszkét is, de manapság egyéb fafajták is megjelennek. A fákra színes papírszalagokat akasztottak. Ezután szerenádot adtak, amit a lánynak fogadni illett egy szál gyufa meggyújtásával. A szerenádot követően a lány kiment és borral kínálta a legényeket.
Ez a szokás egyes falvakban még napjainkban is élő hagyományként van jelen. A hajadon lányok kapuját bekötözik, hogy ne tudjon megszökni, és a kerítés elé díszes (általában krepp) szalagokkal feldíszített fát állítanak, amire kisebb nagyobb ajándékokat (italok, ajándékcsomagok, parfüm, virág, ékszerek, lufikat stb.) is kötözhetnek az udvarlók. Egy kerítés előtt az illendőség szerint egy fának szokás állnia, de előfordul, hogy versengés alakul ki a faállítók között, ilyenkor kettő vagy több fa is kerülhet a kerítés elé.
ℹ️Forrás: Wikipédia
Köszönjük szépen Mindenkinek, aki odafigyel a hagyományok ápolására és tovább adására! 👏